Hát igen. A jelenetben is össze voltam törve, de igazábol is összetörtem a táborban. Nagyon áldásos volt számomra az egész hét, de fölleg a hétfö, mikor több lány is megtért, köztük az uncsim is. Mikor oda mentem hozzá, hogy megkérdezzem, hogy ö nem szeretne-e megtérni én magam is össze törtem. Elkezdett fájni, hogy ö nincsen megtérve, de föleg az fájt, hogy szinte semmit nem tettem még Istenért. Egy embert se vezettem még hozzá, és ha meg kell állnom elötte nincsen mit felmutassak. Üress kézzel kell megalnom elötte. Az az este nagyon elgondolkotatott. Azota igyekszek többet vállalni Istenért. Arra kérem Istent hogy használjon engem mint szolgája. Tegyen velem amit csak akar, én vállalom. Teljesen uj ember lettem. Isten csodálatosan munkálkodik az életemben. Megenged probákat az életemben, de csak azért mert nagyon szeret engem, és azt akarja, hogy engedjem, hogy Ő formáljon engem, még ha, az fáj is. Isten nem akar rosszatt, nekem. Ő mindenböl a legjobbat akarja, csak várni kell és amit most nem értünk azt majd késöbb megértjük és csak akkor fogjuk igazán értékelni. Én azt szoktam mondani ilyenkor, hogy: "Uram nem értelek, de bizom benned!" Tedd te is ezt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése