Egy nap két barátnak a sivatagon át vezetett az útja. Elkeztek beszélgetni, ám csakhamar csúnyán összevesztek. Az egyikük úgy felháborodott, hogy acul ütötte barátját, akinek ez nagyon rosszulesett. Az a barát, akit arcul ütöttek anélkül, hogy szólt volna bármit, beleirta a homokba: "Ma a legjobb barátom arcul ütött!" Mentek tovább a sivatagban. Néhány óra múlva egy oázishoz értek és elhatározták, hogy megfürödnek. Az ember, akit arcul ütöttek, hirtelen fuldokolni kezdett, mire barátja azonnal segitségére sietett, és kimentette őt a partra. Néhány perc múlva magához tért. Körülnézett és meglátott egy kővet. Szó nélkül felállt, maga elé tette a kővet, és gondosan belevéste: "Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!" A barátja, aki előzőleg arcul ütötte,-majd késöbb megmentette az életét megkérdezte: "Mikor megütöttelek: homokba irtad. Most meg köbe vésted, hogy megmentettelek. Miért? Barátja igy válaszolt: "Tudod, mikor valaki megbánt, csak a homokba szabad irnunk, hogy a megbocsátás szele törölje el a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk véssük kőbe, hogy soha, senki el ne törölhesse!"
